Színházlátogatáson vettünk részt szerdán délelőtt, a GIMISZ Diákszínpad ANCONAI SZERELMESEK c. előadását tekinthettük meg. A középiskolás diákokból álló színjátszó csoport most egy könnyed műfajt választott - Vajda Katalin és Fábri Péter Anconai szerelmesek című zenés komédiáját mutatta be a komáromi Városi Művelődési Központban. Igazi színházi élménnyel gazdagodtunk.Az érettségi előtt álló fiatalok kiválóan játszottak, énekeltek, mi pedig nagyszerűen szórakoztunk.
Újdonságok
ANCONAI SZERELMESEK
Hagyományos technika nap az iskolában
A felső tagozatos osztályokban rendszeresen szervezzük meg a technika napot a komáromi hajógyári középiskolával közösen. Számítógépes (digitális) grafika, elektrotechnika, fával és fémmel való munkafolyamatok végzése az alap-program ezeken a napokon úgy, ahogy az a tananyagunkhoz az adott évfolyamokban kapcsolódik. A mai napon 7. és 8. tanulóink elméleti és gyakorlati tudást szereznek, s jól kihasználtuk új technika szaktantermünk lehetőségeit is. A folytatásban a középiskola műhelyeiben tartunk majd technika tanórákat. Köszönet a mestereknek, találkozunk legközelebb!
49
Korcsolyázni mentünk....
Hagyománnyá vált iskolánkon, hogy a felső tagozatos tanulók és az őket kísérő pedagógusok a "mozogni jó!" jelszó jegyében korcsolyázni mennek a komáromi műjégpályára, ahol felszabadultan mozoghatnak és élvezhetik ezt a szuper téli sportot. Pénteken, a tanítási órák után szálltak autóbuszra a mozogni vágyók,- a fotók tanúsága szerint nagyon kellemes délutánt töltöttek együtt gyerekek, felnőttek. Miután kellemesen elfáradtak, a megérdemelt pizzázás következett. Egészségetekre váljék, gyerekek! Megyünk legközelebb is?
12
Tesztelés 5 - eredményeink
Az országos tesztelés hivatalos kiértékelése alapján a Móra Ferenc Alapiskola 5. évfolyamának eredményei a Tesztelés 5 - 2019/2020 országos tudásmérőn:
Matematika
országos átlag: 63,4 %
iskolánk átlaga: 65,3 %
Magyar nyelv és irodalom
országos átlag: 62,0 %
iskolánk átlaga: 76,4 %
Gratulálunk diákjainknak és pedagógusainknak az elért eredményhez,- azon dolgozunk, hogy ezek az eredmények csak még jobbak legyenek!
Magyar Kultúra Napja
Kölcsey Ferenc 197 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz c. költeményének írását. Fasang Árpád zongoraművész 1985-ben javasolta, hogy minden évben emlékezzünk meg e jeles napról. Mivel Isten malmai már akkor is lassan őröltek, az első megemlékezésre 1989-ben került sor. Iskolánkban a magyarórák keretein belül idézzük föl nemzeti imánk történetét. 1844. február 29-én Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdetett a Himnusz megzenésítésére. A beérkezett 13 pályaműből Erkel Ferenc munkája bizonyult a legjobbnak, s vált Magyarország hivatalos himnuszává. A mai formáját Dohnányi Jenő átdolgozása után nyerte el 1938-ban.
Angol nyelvi olimpia
Eredményes Lukács Anna Zsóka, IX. osztályos tanulónk
Az idei angol nyelvi olimpia járási fordulóján Lukács Anna Zsóka, IX.osztályos tanuló vett részt. Szabadidejét, sőt a karácsonyi szünetét sem sajnálva, kitartóan készült a megmérettetésre, ahol járásunk 25 iskolájából érkező diákok mérték össze tudásukat. A verseny két részből állt: írásbeli részből (nyelvtan, szókincs, értő olvasás, hallgatás), majd szóbeli részből (szituációs játék, képről történetalkotás). A verseny 1B kategóriájának eredményes megoldója lett. GRATULÁLUNK!
Újabb pályázatban veszünk részt
Határtalanul Magyarországon - "Járd végig" 2020 - Magyarországon belüli osztálykirándulás külhoni iskolák részére
A napokban benyújtjuk jelentkezésünket az Emberi Erőforrás Minisztériumának pályázatára. A Járd végig c. projekt Határtalanul Magyarországon programjában szeretnénk részt venni. Jelenleg gőzerővel folyik a pályázati anyag kidolgozása. Siker esetén a VI-VIII. osztály 12. életévét betöltött tanulói júniusban négynapos (3 éjszaka) tanulmányi kiránduláson vehetnek részt Szegeden vagy Miskolcon és környékén. Tavaly eredményesek voltunk, így ismerhettük meg szeptember 18-21. között Szilvásváradot és Eger városát. Nagyon jól éreztük magunkat. Bízunk az újabb sikerben.
Színházban voltunk...
Minden jó, ha jó a vége….vagy éppen az eleje?
A karácsonyi szünet befejezéseként (vagy éppen az új esztendő kezdeteként) kis diákjaink a Jókai Színházban töltötték a szerda délelőtt egy részét. A Magyar Népmese Színház előadásában a Hetvenkedő János című népmesét tekinthették meg a mesebérletet váltott gyerkőceink. Ez a népmese arra tanított meg bennünket, hogy ha üres a szívünk, nincs benne egy csöpp érzelem sem, bolyonghatunk a világban, sehol sem leszünk otthon. Jancsi, ez a világ lustája szófogadatlan fiúcska számtalan kalandba keveredett, de igen tanulságos, hogy végül mitől is tanult meg félni. A szemünk láttára lett a gézengúz Jancsiból, egy fele királysággal is elbíró János.
TÉLI SZüNET
2019. december 23 - 2020. január 7
Órarend szerinti iskolakezdés: január 8.- szerda
Pénteki aktuális...
Köszönöm szépen, lányok a meglepit! Meg az isteni palacsintát is .....meg a kellemes délelőttöt! M.I.
27
Napközisek ünnepi műsorára invitáltuk a szülőket, nagyszülőket
Szeretettel vártuk a kedves szülőket és nagyszülőket a napközisek karácsonyi műsorára, melyet nagy lelkesedéssel készítettek már napok óta. Remekre sikeredett, bátran elmondhatjuk! Köszönjük a gyerekeknek, nevelőnéniknek az igényesen összeválogatott műsort és mindenkinek, aki elfogadta meghívásunkat!
44Szeretettel vártuk a kedves szülőket és nagyszülőket a napközisek ünnepi műsorára
Alkotni és játszani jó! - szakköri tevékenység a speciális osztályokban
Mindnyájuknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk! A speciális osztály tanulói és Lajos Marianna, szakkörvezető
Iskolánkon az idei tanévben Alkotni és játszani jó! címmel szakkört indítottunk a speciális osztályok tanulóinak. A közös munka mindig nagy örömöt, izgalmat jelent a gyerekek számára. Fontos, hogy tudjanak egymásra figyelni, egymás mellett dolgozni és a végén örülni a közös alkotásnak. Az IKT-eszközök /interaktív tábla, asztali gép, táblagép/ használatát is nagyon fontosnak tartjuk a speciális nevelési igényű diákok fejlesztésekor, bővítik a tanulók ismeretszerzési lehetőségeit, a programok több és érdekesebb információt közvetítenek a gyerekek felé, teret engednek a gyermeki fantáziának, fejlesztik a kreativitást. Néhány fotóval szeretnénk egy kis betekintést nyújtani a kisdiákok szakköri tevékenységeibe.Foglalkozásaink témáit az évszakokhoz, a jeles napokhoz és a népszokásokhoz igazítjuk.Decemberben izgatottan vártuk a Mikulást, melyre Mikulás képeslapot készítettünk, majd a gyerkőcök rárajzolták ill. ráírták a várva várt ajándékokat. Luca napján, december 13-án elvetettük Luca- búzáját, a régi népszokás szerint a következő év termését próbálták megjósolnia Luca-búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették. Karácsonyra agyagból mécses tartókat formáztunk és díszítettünk, a következő foglalkozás alkalmával halk ünnepi zenét hallgatva a télhez, karácsonyhoz kötődő képeket festettünk. Nagyon szép alkotások születtek!
Örömvasárnap
Advent harmadik vasárnapján az Úr eljövetelének közeledtét ünnepeljük. Ez a vasárnap az örömé. Az ezotéria szerint a harmadik vasárnap egy fehér angyal száll le közénk, kezében egy fénysugárral. Ezzel a sugárral megérinti azokat az embereket, akik képesek a tiszta szeretetre. Ennek hatására a fény ragyogni kezd a szívükben, elárasztja őket a béke és a boldogság érzése. Egyszerűen engedj el minden bosszúságot és add át magad a tiszta szeretetnek.
Pitagorasz matematikaverseny
2019. december 10-én és 11-én került sor országszerte a Pitagorasz matematikaverseny iskolai fordulójára.
A versenyen a tanulóknak 60 perc áll a rendelkezésükre 15 feladat megoldására, miközben 10 helyesen megoldott feladat esetén a megspórolt időre is pont jár. Ezen a versenyen elsősorban a gyors észjárás a mérvadó. Eredményesnek az a tanuló mondható aki legalább 10 jó feladattal rendelkezik. Iskolánkon a harmadik osztályos tanulók közül 5 tanuló: Bödők Benett, Szépe Vivien, Kacz Dávid, Földes Emma, Vasi Ádám, negyedikesek közül szintén 5 tanuló: Szabó Máté, Csukás Vivien, Polgár Ádám, Bakos Fanni, Szalay Kincső, ötödikesek közül két tanuló: Szlávik Bence, Piller Kristóf, hetedikesek közül szintén két tanuló: Patócs Dorina, Csóka Zsombor, nyolcadikosok közül pedig Balogh Boglárka és Vavrečán Emma vett részt a versenyen. A tanulók közül az ötödikes Szlávik Bence és Piller Kristóf került ki eredményes megoldóként, Szlávik Bence 20 pontot szerzett, mellyel megelőzte Piller Kristófot, aki 19 pontot gyűjtött össze.Gratulálunk nekik, és izgatottan várjuk, vajon ennyi pontszám elegendő-e lesz a járási fordulóba való bejutáshoz.
Kukkónia rajzverseny – megérkeztek a nyeremények
Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Kukkónia rajzversenyre beküldött sok-sok rajz közül Petróczi Zsófia IX. osztályos tanulónk Kukkonia ajándékcsomagot nyert. A szakmai zsűri által javasolt rajzokból falinaptár készült, amelyben Veszprémi Vivien VIII. osztályos tanuló rajza is szerepel. Íme a boldog nyertesek, gratulálunk nekik!
Nyugdíjasokat köszöntöttünk
Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte a helyi nyugdíjasok klubja 2019. december 12-én. Ebből az alkalomból iskolánk két 8. osztályos tanulója, Vavrečán Emma és Veszprémi Vivien szavalatukkal köszöntötték az ünnepségen megjelent klubtagokat. Ádvent lévén költeményeik a szeretetről és az emberi kapcsolatokról, valamint az idősek iránt érzett tiszteletről szóltak. Kívánjuk a nyugdíjasoknak, hogy jó egészségben, sok-sok kellemes órát töltsenek el a klubban!
Mentálhigiénés foglalkozás az élménypedagógia eszközeivel
Egészséges és biztonságos iskola 2019 - Zdravá a bezpečná škola 2019
"A zaklatás nem vicces" címmel mentálhigiénés foglalkozást tartott a legkisebbeknek Puzsér Erika pedagógus.A foglalkozás célja, hogy a tanulók megkülönböztessék a zaklatást a viccelődéstől.
Az egymásra hangoló, feszültségoldó játékok után a tanulók párokban dolgoztak – különböző érzelmeket, érzéseket mutogattak el egymásnak hang nélkül, csupán testbeszéddel, arckifejezésekkel és gesztusokkal. Macikártyák (érzelmi kártyák) segítségével neveztek meg és azonosítottak érzéseket. Közösen megfogalmazták, mit is jelent a zaklatás: csúfolás, valaki figyelmen kívül hagyása, lökdösés, nevetségessé tevés, kiabálás, illetve sok más olyan viselkedés, amit senki nem szeretne átélni. Példákat gyűjtöttek olyan érzelmekre, érzésekre, amelyek játék, viccelődés közben jellemzőek a gyerekekre, illetve amelyek zaklatás közben jelentkeznek. olvass tovább
14Kiscsoportos munkában egy képsorozatról közösen döntötték el, melyik kép illik a zaklatáshoz és melyik a játékhoz, ennek megfelelően jelölték azokat vidám és szomorú szmájlival. Az egyes csoportok az osztály előtt bemutatták munkáikat, összehasonlították a megoldásokat. Megbeszélték, ha valaki úgy érzi, zaklatják, nagyon fontos, hogy segítséget kérjen felnőttektől.
Rajzban is kifejezték saját élményeiket, amiket párokban megosztottak egymással, majd a táblán kiállítva együtt megnézték azokat. Elgondolkoztak, tehetnek-e valamit annak érdekében, hogy kevesebb kellemetlen eset forduljon elő, és több olyan, amit mindenki szeret.
Egészségünkért mozgással!
"Egészséges és biztonságos iskola 2019 - Zdravá a bezpečná škola 2019"
"Tányérodon az egészséged 2019 - Zdravie na tanieri 2019"
Projekty s podporou ministerstva školstva SR - A pályázatokat támogatta a SZK oktatási minisztériuma .2.egeszsegnap_plakat.pdf
Avagy szerdán 2. egészségnap iskolánkban! A program része: ZUMBA kicsiknek és nagyoknak, STRONG by ZUMBA a fiúknak egy-egy órában, Jenõfi Bianka, a JUST HEALTHY dietetikusának interaktív egészségnevelő előadása az egészséges életmód fontosságáról és mibenlétéről, az 1. és 2. osztályban pedig mentálhigiénés foglalkozás az élménypedagógia eszközeivel és az osztálytanítónénivel. 2.egeszsegnap_plakat.pdf
38
Megjelent a suliújság aktuális száma!!!
Mikulás-napi kézműves foglalkozás a kultúrházban
Iskolánk, 2019. december 6-án a helyi művelődési központ vezetőjének felkérésére részt vett a Mikulás-napi kézműves foglalkozáson, ahol szebbnél szebb karácsonyi díszeket készítettünk a gyerekekkel.
"Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."Szent-Györgyi Albert
News archive