Újdonságok

          • Napközi

            Az előbukkanó problémák ellenére szépülünk, s várjuk szeptemberben a gyerkőcöket... 

          • Napközi

            Bakos Éva tanító néni napközije teljesen új köntöst kap szeptember elsejére. Hatalmas köszönet minden segítő és támogató kéznek, de elsősorban Érsek Tibor gondnok bácsinak. Egy kis ízelítő hogyan is alakul az osztályterem.

          • ...Felújítás...

                 Az iskolában a nyári szünidő ellenére folynak a munkálatok. A fenntartónak köszönhetően a szivárgó szennyvízcsatorna cseréje megtörtént, mely Bakos Éva tanító néni napközi talajának a felpuffadását okozta. Elkezdődött az iskola területén belül az ivóvíz hálózatának felújítása is. Ezen munkálatoknak köszönhetően a mai nap folyamán fény derült a már több éve elhúzódó nagyobb mértékű vízfogyasztás rejtélyére is. Megtaláltuk a csőtörés eredetét. A felújítások remélhetőleg augusztus végére befejeződnek, s az iskolai élet is elindulhat az új 2020/2021-es tanévben.

          • Tisztelt Szülők, kedves Tanulók!

            Lépésről lépésre közelebb kerülünk a szeptemberi iskolakezdéshez. Egy csipetnyi ráhangolódásként közzétesszük a  2020/2021-es tanévre elkészített tanszercsomagok listáját.

                                                                                   Kellemes készülődést kívánunk!

          • Utolsó előtti nap az első osztályban

            A bizonyítványosztás előtti napon élménypedagógiai foglalkozással töltötték az elsősök a délelőttöt. Első feladatuk közös kép készítése volt: egy tollal rajzolt az egész osztály, amit mindannyian irányítottak. Amikor elkészült a fa-ház-nap, növeltük a kihívást - a tanító nénit rajzolják le. Terveztek és újraterveztek: "Először rajzoljuk meg a fejét! ... Oó! Jajj! ... Jó, akkor legyen ez a lába. "Szegény Dzsonit és Árnikát is sikeresen kiszabadították a Százarcú Boszorka fogságából. Átkeltek a labirintuson, miközben ügyeltek a csapdákra, majd megrajzolták a térképet, és szerencsésen hazaértek.

          • Búcsúzunk kilencedikeseinktől

            Kedves 9. osztályos tanulók!

            A járvány miatt rendhagyó tanévet zárunk. Elérkezett a nap, amikor utoljára lépitek át az alapiskola küszöbét. 9 évet töltöttetek ebben az iskolában jóban, rosszban. Most elérkezett az idő, hogy továbblépjetek. Köszönjük, hogy itt voltatok és tiszta szívből kívánjuk, hogy mindent érjetek el, amit célul tűztetek ki magatok elé!

            Kívánom Nektek, hogy az itt eltöltött évek, az iskola falai között megszerzett tudás, az élmények sokasága, a tanárok embersége, szeretete elegendő erőt adjon Nektek a mindennapokban való helytálláshoz, a harcokhoz, küzdelmekhez. Hogy ne csak kitűnő, de hasznos emberekké is váljatok. Sok sikert kívánok a továbbtanuláshoz, erőt és kitartást a feladatok elvégzéséhez, és persze zavartalan pihenést és feltöltődést a nyári szünidő alatt! 

            Mičúch Ildikó, igazgatónő

          • Június az iskolában - 1. és 3. osztály

            A június 1-én újraindult oktatásban nagy hangsúlyt fektettünk az elmélyítésre, ismétlésre, gyakorlásra, mindezeket élményszerű, játékos formában. Közkedveltek voltak a gyerekek körében az interaktív feladatok, de a kézműves foglalkozás és a kinti csoportmunka is elnyerte tetszésüket.

            Helyes kis csapattá alakult az elsősök és a harmadikosok együttese - elkészült az "új osztály" címere: a tananyaghoz kapcsolódva az iskolaudvaron található növények leveleit és virágait használhatták fel hozzá. Az elsősök környezetismeret órán kísérletet végeztek: ételfesték segítségével szemléltettük, hogy a virágok szára szétszállítja a vizet úgy, hogy a virág is beszíneződik. A harmadikosok természetismeret órán a gyógynövényekkel ismerkedtek: az ablakunk alatt virágzó hársfa teáját kóstolhatták meg.

            Nagyszerű munkát végeztek a tanítónénik, jól érezték magukat a gyerekek, miközben játszva tanultak, alkottak, kísérleteket végeztek, megtapasztaltak, felismertek, élmény alapú tanulás aktív résztvevői voltak  és ennél nincs is fontosabb. Köszönjük a pedagógusoknak, s mindenkinek nagyon kellemes nyári szünidőt kívánunk!

          • Önkéntes alapon vissza az iskolába...

            Június 15-től újabb változások az iskolában. Az oktatási minisztérium által kiadott határozat alapján:

            • az alsó tagozaton megszűnik a létszámkorlátozás (1-5 osztályok)
            • újraindulhat a csoportos oktatás a művészeti alapiskolákban is
            • továbbra is marad a reggeli lázmérés 
            • a szülők továbbra sem kísérhetik be gyermeküket az iskolába 
            • továbbra is kell a szülő becsületbeli kijelentésére a gyermek egészségi állapotáról - a szülőnek az iskolalátogatás megkezdésével le kell adnia egy becsületbeli nyilatkozatot gyermeke egészségi állapotával kapcsolatban. Ha gyermeke ezt követően 3 vagy több tanítási napot hiányzik az iskolából, a nyilatkozatot ismét le kell adnia. Ezeket a nyomtatványokat az osztályfőnökök elküldik majd elektronikusan vagy az iskolában is kikérhetőek, a fogadó pedagógusnál úgyszintén
            • az arcmaszk viselete a szabadban önkéntes; minden gyermeknek védőmaszkot kell viszont használnia az iskola épületén belül - kivéve az osztálytermüket, amelyikben tartózkodnak.  A szülők kötelesek minden napra még egy maszkot és papírzsebkendőt bebiztosítani gyermeküknek.
            • az ebédlőben nem kell a 2 m-es távolságot betartani
            • június 22-től a felső tagozat tanulói is visszatérhetnek az iskolába, ha szeretnének - 7 munkanapra,- tanulás, feleltetés, tesztek írása nem lesz
            • aki úgy dönt, nem küldi gyermekét iskolába, a jövő hét folyamán tájékoztatást kap az osztályfőnöktől a tankönyvleadási tudnivalókkal kapcsolatban
            • a gyermekükkel otthon maradó szülők továbbra is jogosultak az ápolási díjra  (OČR)

            Pontos és részletes információkkal hamarosan jelentkezünk, minden szükséges információt az osztályfőnökök juttatnak majd el a szülőkhöz, tanulókhoz. 

            Mičúch Ildikó, igazgatónő

          • Értesítés

            A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felhívása alapján az alábbiakról tájékoztatjuk a  „Szülőföldön magyarul“ pályázatban részt vevő pályázókat, törvényes képviselőket:

            BANKSZÁMLASZÁM: Lehet bármelyik szlovákiai bankban és bárkinek a nevére megnyitva. (Nem kötelező az OTP bankfiókban és a pályázó nevére.)

            Az igazolás lehet a számlakivonat vagy a szerződés másolata. Nem kell külön igazolást kérni a banktól. (Egyeztetés céljából van rá szükség, hogy nem történt-e elírás a kitöltéskor)

            ADATLAP LEADÁSA: A most végzős pályázók és akik szeptemberben már másik intézményt fognak látogatni kétféle módon adhatják le a pályázatot:

            1. egyénileg,  postán a felhívásban feltüntett módon

            2. abban az intézményben amit a 2019/2020 –as tanévben látogattak (semmi esetre se adják le szeptemberben az új iskolában!)

            Esetleges kérdéseikkel forduljanak bizalommal az osztályfőnökökhöz.

          • Június 4 - a nemzeti összetartozás napja

            A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékezünk ma. A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

            1920. június 4-én több millió magyar ember ébredt arra, hogy a nagyhatalmak döntése értelmében egyik pillanatról a másikra idegen ország lakója lett. A történelmi Magyarország szétszabdalásának ezt a megrázkódtatását az elmúlt évszázadban sokféleképpen próbálta feldolgozni a magyarság. A magyar nemzet életerejét mutatja azonban, hogy a Kárpát-medence legnagyobb létszámú, legmeghatározóbb nemzetisége ma is a magyar. Ezt jelképezi, hogy a gyásznap ma már a nemzeti összetartozás napja és ma már lehetséges, hogy a nagyvilág bármely pontján élő nemzettársunk magyar állampolgár lehessen. Mi, magyarok felelősséggel tartozunk egymásért. Büszkék lehetünk történelmi múltunkra, hőseinkre, különleges anyanyelvünkre és meg kell őriznünk ezt az örökséget! 

          • Te rajzolsz, én varrok...

            Újra indult az iskola, betartottuk az összes előírást, megterveztük az órarendet, beosztottuk a tanítónéniket, fertőtlenítettük az osztályokat és vártuk a gyerekeket. Nem szokványos tanítás folyik, a hngsúly az ismétlésen és a játékos tudásmegerősítésen van. Most aztán nagy szükség van a pedagógusok kreativitására, leleményességére, ötlettárára! Bekukkantottunk az összevont 1. és 3. osztályba, megkérdeztük Puzsér Erika tanítónénit. Íme, a mai nap egy része az ő elmondása alapján: " A vírus előtti időszakban alkotásra buzdítottam az elsősöket: Te rajzolsz, én varrok - párnát terveznek maguknak, egy kiválasztott alkotást pedig elkészítek a szerencsés nyertesnek. Így vehette át az iskola újranyitása után Bese Viktória a saját tervezésű cicás párnáját. Veled örülök, Viki. " 

          • Köszöntjük a gyermekeket!

            Kedves Gyerekek! Csaknem 100 éve ünnepeljük már  a nemzetközi gyermeknapot a világ több országában. Szlovákiában, egészen pontosan, 1952 óta. Ez az idei ünneplés virtuális lesz, mint az oktatás is. Akárhogy is van, június elsején nagy szeretettel köszöntünk benneteket iskolánk egész kollektívája nevében! Vidám gyermeknapot kívánunk kicsiknek és nagyoknak, családjaiknak egyaránt. Megérdemlitek, hogy ezen a napon még több szeretetet, kedvességet kapjatok a titeket körülvevő közösségektől, családtagoktól.Ez a nap csak aTiétek! Legyetek vidámak, szórakozzatok, játsszatok, nevessetek, legyetek jó hangosak, ma biztosan senki sem szól rátok.  Felhőtlenül boldog Gyermeknapot kívánunk Nektek szeretettel! Mičúch Ildikó, igazgatónő 

          • Tájékoztatás a június elsejei iskolakezdésről - szabályzat

            Tisztelt Szülők! Értesítjük Önöket, hogy a Szlovák Kormány május 18-i döntése értelmében és a fenntartó beleegyezésével iskolánkban 2020. június 1-jén az 1-5. évfolyamokban és a speciális osztályokban újraindul az oktatás.

            Az iskolapadokba csak a higiéniai óvintézkedések betartása mellett ülhetnek vissza a diákok. Felmértük az érdeklődést, mindenki visszajelzett az osztályfőnökének. Az iskolai klub szintén működni fog ezen osztályok részére, újraindul az iskolai étkezde és a köri zenei okatás is (Czafrangó MMA). Iskolánkban végig folyamatos fertőtlenítés és takarítás volt, de az épület teljes fertőtlenítésére is sor került  – ózonnal fertőtlenítettünk minden osztályt. Eleget téve az előírásoknak a szükséges kellékeket – lázmérőket, kézfertőtlenítőt, dezinfekciós szappant, papír kéztörlőt is biztosítottuk,- ezek jelentős részét a fenntartótól kaptuk. (szabályzatért olvass tovább!)

            Vonatkozó szabályok, információk

            • Egy osztályban maximum 20 tanuló lehet. Öt csoportot alakítottunk ki a bejelentkezések alapján. A bejelentett gyerekek listáját egy hét után újra aktualizáljuk. Ha valaki bejelentkezett, kérjük Önöket, tartsák magukat ehhez, ne változtassanak indok nélkül.
            • 5 csoportban működik majd az oktató-nevelő munka:
            • 1. csoport - 1. és 3. osztáy
            • 2. csoport - 4. és 5. osztály
            • 3. csoport - speciális 1.
            • 4. és 5. csoport: a napközi csoportok
            • A tanítás minden nap 7.30-tól 11.00 illetve 11.30 óráig tart az órarendeknek megfelelően.
            • A napközi 11.30-tól  15.00 óráig üzemel.
            • Az iskola 7.15-tól 15.00 óráig lesz nyitva.
            • A szülő reggelente csak az iskola kapujáig kísérheti a gyermeket.
            • Szigorú szabályok betartásával ebédelési lehetőség is van. Aki ebédet szeretne, az azt az iskolakonyhán jelezze legkésőbb 2020. május 29-ig, péntekig, valamint jelezze az osztályfőnöknek is, hogy az ebéd ideje alatt biztosítani tudjuk a felügyeletet.
            •  Iskolába érkezve – június 1-jén – nyilatkozatot kell leadni arról, hogy a gyermek nem volt beteg. Ezt a nyomtatványt eljuttatjuk Önökhöz elektronikus formában. Kérjük a szülőket, hogy június 1-jén reggel a gyerekek táskájában legyen benne ez a nyilatkozat, ellenkező esetben nem léphet be az iskolába. Ezt az igazolást mindig újra ki kell tölteni, ha a tanuló 3 napnál többet hiányzik a tanításról.
            • Az érkezés és belépés a főkapunál történik, 7.15- től. (szlovák iskola a hátsó kiskapunál). Autóval az iskola területére behajtani tilos!
            • Arcmaszkban kell érkezni, plusz 1 arcmaszknak kell lenni a tanulónál. Az iskola épületében a saját osztályában és kint az udvaron a Közegészségügyi Hivatal határozata alapján nem kell hordaniuk.
            • Aki hazavitte a benti papucsot/lábbelit, az hozza vissza.
            • Minden reggel megmérjük a gyermek lázát, lefertőtlenítjük a kezét.
              - 1.,3. osztály és a speciális osztályok tanulói az első bejáratnál érkeznek egyesével, a 4. és,5. osztály az épület hátsó bejáratán.
            • Az ajtóban a beosztott pedagógusok fogják mérni a lázat és fertőtleníteni a gyerekek kezét. A gyerek csak egyedül léphet be. Szülő az iskolába nem léphet!!! Miután a tanuló átvetkőzik, egyenesen indul az osztályába, ahol osztálytanítója fogja várni. Naponta csak két pedagógussal lehetnek a gyerekek, - 1 délelőtt, 1 délután. Ezek a beosztások egy teljes hét után változhatnak csak, hétvége eltelte után.
            • A tanítás előtt mindenki kézmosással indít, gyakori lesz a kézmosás és szellőztetés a nap folyamán is. Kéztörlésre kizárólag papírtörlőt használunk.
            • A tanulók testi érintkezése nem engedélyezett, csakúgy a tanulócsoportok keveredése sem.
            • A létszámok függvényében a tanulócsoportokat 1 hét elteltével újraértékeljük.
            • Amennyiben napközben betegség jelei mutatkoznak, a tanulót elkülönítjük, hladéktalanul értesítjük a szülőt, aki gyermekéért jön az iskolába. Ebben az esetben a szülő a szabályzatot betartva beléphet az iskola épületébe. A gyermek innentől 48 órára otthoni megfigyelésbe kerül.
            • A szülő/törvényes képviselő kötelessége jelenteni az iskolának:
            • a)  mindennemű változást a tanuló egészségügyi állapotában
            • b)  ha felmerül, vagy beigazolódik a tanuló esetében vagy családtagjainál a Covid-19 koronavírus okozta megbetegedés
            • c) ha az orvos vagy az egészségügyi szerv karantént rendelt el;
            • Nem a klasszikus értelemben vett, eddig megszokott oktatás fog folyni – a hangsúly az ismétlésen, blokkosított oktatáson, a találkozás örömén lesz.
            • Aki otthon marad, online folytatja a tanulást az eddig megszokott módon.
            • A szünetekben csak a saját folyosójukon tartózkodhatnak a gyerekek, nem keveredhetnek a csoportok, ahogy az udvaron sem.
            • A tantermek, kilincsek, mellékhelységek, folyosók, padok, folyamatosan, napi 2x fertőtlenítve lesznek.
            • A délutánt a tanulók a napközis tanító nénivel töltik, szükség esetén 15.00 óráig.

            A 6-9. évfolyam részére a minisztérium döntése értelmében folytatódik a távoktatás. Itt nem fog változni az online oktatás órarendje.

            Minden információt, változást az iskola honlapján teszünk közzé továbbra is. A szülőkkel továbbra is az osztályfőnökök tartják a kapcsolatot.

            Tisztelettel: Mgr. Mičúch Ildikó, igazgatónő, s.k.

          • Iskola, ahol ügyelünk a környezettudatosságra

            A szelektív hulladékgyűjtés szabályai egyszerűbbek, mint elsőre gondolnánk, de sokaknak még a mai napig komoly fejtörést okozhat ez a környezettudatos tevékenység. Ha diákjaink a helyes életvitel, azon belül a hulladékkezelés ismeretében lépnek ki az iskolából, akkor talán van esélyünk a Föld megmentésére.Iskolánk hátsó épületében Komjáty Tünde tanítónéni aktív közreműködésének és kezdeményezésének köszönhetően 2020. június 1-jétől kisvonatunk szelektíven gyűjti a hulladékokat. A gyerekek megtanulják, begyakorolják az ezzel együtt járó feladatokat, reményeink szerint kialakul egy igény, hogy otthonukban is megvalósítsák és működtessék a szelektív hulladékgyűjtést. Legyünk környezettudatosak, szelektáljunk okosan !

            Köszönjük az ötletes kivitelezést! 

          • Távoktatás vs. iskolakert, avagy kedvcsináló az otthoni feladatokhoz

            A digitális távoktatásra való átállás bokros teendői között felmerült bennünk a kérdés: mi lesz most az iskolakerttel? Hogyan műveljük a kertet tanulóink nélkül? Kikre számíthatunk? Hogyan tovább, ha újrakezdjük az oktatást? A természet nem tudja, hogy távoktatás van, ő bizony nem vár, tovább zajlanak az életfolyamatok és ha nem vigyázunk, egy eltarackosodott, gyommagvakkal teleszórt, lehangoló kert fogadhat minket és a diákjainkat az újrainduláskor. (olvass tovább)

            Márciusban még lelkesen készítette minden osztály a vetéstervét, de a kialakult helyzetre való tekintettel a veteményesekből - sajnos - csak terv maradt. Hogy elkerüljük kertünk begyomosodását, a nem bevetett kertbe dísztök magokat vetettünk május elején. Ez a növény nagy területet borít és árnyékol be, ugyanakkor kevés gondozást igényel. A dísztök látványos, kedvelt termését ősszel betakarítjuk, s tavalyi kezdeményezésünket folytatva az őszi terménykiállításon megtekinthető lesz, mit sikerült termesztenünk. Dekorációként is felhasználhatjuk majd ezeket a csodálatos, ezerarcú, színben és formában egymástól különbözű terményeket.

            Mielőtt a vetésre sor került volna, kertünk talaját fel kellett lazítani. Ehhez segítségünkre volt Mészáros Ákos, volt diákunk és édesapja, Mészáros Csaba. Nagyon szépen köszönjük nekik az önzetlen és hathatós segítséget és legfőképpen azt, hogy az ő segítségükre minden évben számíthatunk. Hálásak vagyunk érte!

            Egy kis kedvcsináló - feladatok az otthoni kertészkedéshez 

            1. Ültess egynyári virágokat, balkonnövényeket balkonládákba! – az elvégzett munka leírása/lerajzolása, illusztráció készítése
            2. Ültess ki zöldség palántákat a szabadföldbe! - az elvégzett munka leírása/lerajzolása, illusztráció készítése
            3. Szedj! Préselj! Ragassz! Virágokat préselni mókás és nagyon könnyű! Egyáltalán nem igényel drága befektetést, csak egy kis kreativitás kell hozzá. Amire szükséged lesz: gyönyörűséges virágok, papír és száraz meleg. - Herbária – gyógynövények. Enciklopédiában való kikeresése, megnevezése.
            4. Gyomláljatok ti is! – gyomnövények felismerése, mulcsozás, megfigyelések
            5. Érik az eper! – készíts eper-plakátot, növényfelismerés

            Jó munkát kívánunk!

            Lajos Marianna, kertmester

        • "Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."Szent-Györgyi Albert

    • Kontakty

      • Základná škola Ferenca Móru s vyučovacím jazykom maďarským - Móra Ferenc Alapiskola, Školská 757/10, Zemianska Olča-Nemesócsa
      • 0357796129
      • + 421 905 300 197,
        + 421 915 893 484,
      • Školská ul. č. 757/10, 946 14 Zemianska Olča
        94614 Nemesócsa
        Slovakia
      • 37866869
      • 2021677889
      • Igazgató-riaditeľ: Mgr. Monika Mayerová
      • 100006512
      • Administratívná pracovná sila, tajomníčka-titkárnő: Mgr. Eleonóra Andicsová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok