Újdonságok

          • Ma játszva, nevetve tanultunk...

            Nagyot szólt a „kalapács”

            Szeptember 29-én, csütörtökön Gál Tamás és vendége látogattak el iskolánkba. Petőfi Sándor A helység kalapácsa c. művét adták elő. A zenei betétekkel, interaktív elemekkel színesített produkció kiválóan mutatta be a szabadságharc költőjének nagyszerű humorérzékét, melyből Gál Tamásnak is bőven kijutott. A jó humor garancia a sikerre. Kiválóan szórakoztunk. 

          • Turul emlékmű avatása és Szent Korona Nemesócsán

            Nemesócsán különleges és felejthetetlen eseményre került sor 2022. szeptember 11-én.  Református templomunkban fogadhattuk a Magyar Szent Korona másolatát, majd a Turul emlékmű leleplezésére került sor. Mindenki, aki részt vett az eseményen arról számolt be, hogy hatalmas élmény volt ennek az alkalomnak a részese lenni. Egy életre szóló emlék, az összetartozás érzésének megerősítése.

            Különösen nagy öröm volt ez 8 diákunk számára, akik aktív részesei lehettek ennek az élménynek. Az összetartozás táncát ropták az ünnepségen, ezzel járultak hozzá a nap fényéhez. Köszönjük  lányok az iskola méltó képviseletét : Lukács Emma, Szoboszlay Tímea, Földes Emma, Csiba Csenge, Beke Beatrix Lili, Füssy Nina Aurélia, Simon Alíz és Vyskoč Zselyke Zoe.

          • A megújulás útjára léptünk

            Az iskolaügyi minisztérium a tanítási módszerek és az alapiskolai tananyagok megújításán dolgozik. A tervek szerint 2026-tól indulna a megújult formában az oktatás. A gördülékeny átmenet céljából a minisztérium szakmai segítséget kíván nyújtani a pedagógusoknak. Ebből a célból alakult meg a Komáromi Regionális Mentorközpont (Regionálne centrum podpory učiteľov). Szabó Szilvia a központ munkatársa szeptember 5-én iskolánkban mutatta be az intézményt. Ismertette a mentorközpont céljait, elképzeléseit. Szoros együttműködést tervezünk velük. Már az első találkozásunkkor jeleztük, szeretnénk részt venni a továbbképzéseiken. Reméljük, a szakmai találkozókon látott az új módszerek, ötletek eredményesebbé teszik munkánkat.

          • Ünnepélyes tanévnyitó

            Három, kettő, egy, start! Vége a visszaszámlálásnak, indul az iskola!

            Szeptember 5-én iskolánk 125 tanulójának, 17 pedagógusának is megkezdődött a 2022/2023-as tanév. Az ünnepélyes tanévnyitót megtisztelte jelenlétével a szülői szövetség elnöke, Szalay Tibor, községünk esperese, Görözdi Miklós. Alsó tagozatos diákjaink kultúrműsora után, Mayer Mónika, igazgatónő mondott ünnepi beszédet, majd a szülői szövetség elnöke szólt a megjelentekhez. Rostás Dóra 9. osztályos tanuló az elsősöket üdvözölte. 9 kisdiák számára ma kezdődtek az iskolás évek. Minden tanulónak, szülőnek, pedagógusnak sok-sok sikert kívánunk az új tanévben iskolán belül és iskolán kívül is. Biztos lesznek rázósabb pillanatok, tudjuk, „az élet nem habos torta,” de minden megoldható, ha kölcsönös az akarat.

            Bízzanak bennünk, mi is bízunk Önökben!

          • Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!

            Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy a 2022/2023-as tanévet jelentősebb járványügyi korlátozások nélkül kezdhetjük meg. Az alábbiakban viszont röviden összefoglalnám a ránk váró intézkedéseket:

            Az iskolába csak tünetmentességi nyilatkozattal lehet belépni, melyet az alábbi linken letölthetnek: tunetmentesseg_nyilatkozat_(szept.).pdf​​​​​​​

            1. Ez a tanév első napjára (szeptember 5.) is érvényes, ill. minden öt tanítási napot meghaladó hiányzás esetén (a hétvégét és az ünnepnapokat nem beszámolva). A nyilatkozatot az osztályfőnöknek kell leadni.
            1. Nem lesz kötelező a maszkviselés,  önkéntes alapon viszont viselhető.
            1. reggeli szűrést (lázmérést és kézfertőtlenítést) egyelőre nem kell bevezetni.
            2. Nem lesz kötelező tesztelés, de amennyiben a fertőzöttek száma meghaladja a 10 %-ot, az intézmény kérheti a teszt elvégzését.
            1. Abban az esetben, ha az iskola gócponttá válna, akkor az igazgató a fenntartó önkormányzat beleegyezésével az adott osztályt/osztályokat bezárhatja öt napra, ill. a regionális közegészségügyi hivatal is dönthet a „járványszünet”elrendeléséről.
            1. Az öt napos kötelező otthoni izoláció csak a fertőzött személyre vonatkozik.
            1. Egész osztály a szoros kapcsolat miatt automatikusan nem kerül karanténba. A szoros kapcsolatok/kontakszemélyek (tanulók, tanárok, alkalmazottak) csak abban az esetben vonulnak öt napos karanténba, ha azt a kezelőorvos indokoltnak tartja.
            1. Az ápolási díjat (ОČR-t) az állam a gyermek 11 éves koráig fizeti ki a szülőknek.
            1. A diákok öt egymást követő napon hiányozhatnak az iskolából szülői igazolással, de napirenden van a korábbi 3 naphoz való visszatérés lehetősége.
            2. természetiskolák, sítúrák, kirándulások, tanulmányi utak és egyéb tanfolyamok szervezése továbbra is engedélyezett.


            Találkozunk az ünnepélyes tanévnyitón, melyre  2022. szeptember 5-én, hétfőn 8.00 órai kezdettel kerül sor  az iskola fő épülete előtt (kedvezőtlen időjárás esetén az iskola fő épületében).


            A szünidő fennmaradó napjaira jó egészséget, tartalmas és gondtalan időtöltést kívánok mindenkinek!

            Mayer Mónika, igazgatónő

          • Újabb tanterem vált használhatóvá....

            Az iskolában az utolsó hónap és a nyári szünet eredménye meghozta gyümölcsét. Takarítás, leltározás, szelektálás...sok-sok munka, de sikerült! Újabb tanterem, raktár helyiségek váltak használhatóvá. Köszönet mindenkinek, aki segített: pedagógusoknak, alkalmazottaknak, község alkalmazottainak és Bakos László, Bakos Fanni apukájának. Mert együtt hegyeket lehet mozgatni, s persze ha van húzóerő...

          • … és eljött a tanévzáró napja

            Június utolsó napján 11 osztály 133 diákja számára zárult a tanév a Móra Ferenc Alapiskolában. Közülük 18-nak nemcsak a tanév, hanem az alapiskolás éveik is véget értek. A tizenhét kilencedikeshez csatlakozott egy tanuló a speciális osztályunkból, így 18 lány és fiú érezte ma reggel azt a különös bizsergést, amelyet nem is lehet leírni, csak érezni. Diákként utoljára lépték át iskolánk kapuját. Ballagtak, elköszöntek tanáraiktól, diáktársaiktól. Szeptembertől középiskolások lesznek. Köszönjük a búcsú szavait, az elvégzett munkát, a színvonalas műsort. Iskolánk jó szokása szerint visszavárja öreg diákjait. Külön köszönet jár a szülőknek sokéves támogatásukért, minden vendégnek, akik jelenlétükkel megtisztelték a Móra Ferenc Alapiskola dolgozóit, tanulóit. Diákjainknak, szüleiknek, tanárainknak, technikai alkalmazottainknak kellemes nyári pihenést, élményekben gazdag kikapcsolódást kívánunk.

          • Osztálykirándulás az alsó tagozaton

            „Végre mi is megtapasztalhattuk, milyen is az osztálykirándulás!” Mondhatták alsó tagozatos kisdiákjaink, akik a hosszúra nyúlt járványügyi helyzet után végre a tanév végén együtt ruccantak ki egy tartalmas kirándulásra. Először „felkapaszkodtunk” a Driny cseppkőbarlang bejáratához, hogy aztán a sok szépséges természeti képződménytől szánkat tátva alaposan lehűtsük magunkat a barlang mélyén. Utunkat a rekkenő hőségben a Vöröskői vár felé vettük, ahol nagyon sok történelmi érdekességet tudtunk meg, és szépséget láttunk a réges-régi időkből. A következő élményért sem kellett messzire menni, hiszen a vár parkjában található ASTUR solymász udvar már várt ránk. Bemutatták a baglyokat, a kisebb-és nagyobb ragadozó madarakat, azok táplálékszerzési szokásait, meséltek a származásukról és életmódjukról. Sok-sok élménnyel és emléktárgyakkal felpakolva indultunk haza.

          • Osztálykirándulás a speciális osztályokban

            Június 29-én a Speciális osztályok tanulóival buszra szálltunk és ellátogattunk a komáromi Olymp Center-be. A gyerekek egész délelőtt kedvükre játszottak, másztak, csúszdáztak, élvezték a golyós medencét és sokat nevettek. A vidám játék és aktív mozgás után mindenkinek jól esett a finom pizza, amit ebédre kaptak. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt. Élményekben gazdag, vidám osztálykirándulásunk volt.

          • Osztálykirándulás a Nagyléli-szigeten

            A bizonyítványosztást megelőző napon a 6. osztály a Nagyléli-szigeten töltött el egy vidám napot. Lovaskocsikáztunk, az interaktív kiállítást végigjárva madárcsicsergéssel telítettük be a magtárat, kincskereséssel tornáztattuk meg az agyunkat, és hűsöltünk egyet a Dunában. Hasznosítottuk a CO-napon tanultakat is a turisztikai jelzésekről. Pozitív élményekkel, és már a jövő évi kirándulást tervezve tértünk haza.

          • Osztálykirándulás édes hármasban

            Április végén három osztály (V., VII., VIII.) kötött koalíciót a tanév végi osztálykirándulásra, amelyre néhány nappal a bizonyítványosztás előtt került sor. Megkezdődött a szervezés… Június 28-án nem volt szükség ébresztőórára, ugyanis a kiadós nyári zivatarral járó mennydörgés tökéletesen helyettesítette. „Szabad-e Dévénynél betörnöm/ Új időknek új dalaival?” – tette föl a kérdést Ady Endre 1905-ben. Mi több mint 100 évvel Ady után „betörés” helyett besétáltunk Dévény várának területére. Sajnos a várat már csak romjaiban csodálhatjuk meg, mert 1809-ben Napóleon katonái fölrobbantották. Különleges látvány a Morva folyó dunai torkolata. A romok magaslatából kiválóan megfigyelhető a két folyó eltérő színe. A dévényi kaland után Pozsonyba vezetett az utunk. Az Óvárosban töltöttük a délutánt. Fáradtan, de kellemes élményekkel gazdagodva érkeztünk haza.

          • EnglishStar

            Idén első ízben kapcsolódott be iskolánk az EnglishStar angol nyelvi vetélkedőbe.

            Az 5.,6.,7.,8. osztályokból összesen 23 tanuló mérettette meg magát. A feladatok változatosak, érdekesek voltak, és az évfolyamban tanultakra épültek. Tanulóink nagyon jól érezték magukat, szép eredményeket értek el.

            A legsikeresebb megoldók évfolyamonként:

            V.osztály: Kacz Dávid, Bodnár Csenge, Tóth Rebeca

            VI.osztály: Varjú Dóra, Tóth Sofia, Polgár Ádám

            VII.osztály: Piller Kristóf, Szép Réka

            VIII.osztály: Rostás Dóra, Cseh Veronika

            Az iskolánk legsikeresebb megoldói: Kacz Dávid 99% -os eredményességgel, Rostás Dóra 97% -os eredményességgel, Bodnár Csenge és Varjú Dóra 96% -os eredményességgel.

            Gratulálunk a szép eredményekhez! Jövőre újra megpróbáljuk!

          • Ismerkedtünk

            Iskolánk negyedikesei 2022.június 21-én megismerkedtek jövendőbeli új osztálytársaikkal, akik az 5.osztálytól a mi diákjaink lesznek. 2 fiú érkezik Tanyról. Együtt töltöttünk egy délelőttöt, megmutattuk a szaktantermeket, jót beszélgettünk, összebarátkoztunk.

             

          • Élet-és egészségvédelmi gyakorlat

            Anno annyit mondtunk, CO-nk volt, az igényesebbek polgári védelmi gyakorlatnak nevezték, ma élet- és egészségvédelmi gyakorlat. Iskolánk tanulói június 23-24-én sok új ismerettel gazdagodtak, gyakorlati foglalkozásokon vettek részt. Megtudták, hogyan kell viselkedniük katasztrófahelyzetben, miért fontos az egészséges táplálkozás és életmód, mire figyeljenek oda, mikor akár gyalogosan, akár kerékpárral közlekednek, hogyan tájékozódjanak a természetben, mik az elsősegélynyújtás alapjai. Pénteken rendőrök is érkeztek, de mindenki szabadlábon maradt. Először a helyi rendőrőrs autója jelentette az attrakciót, a bátrabbak megtapasztalták, milyen érzés, mikor a kezükön kattan a bilincs. A kutyások bemutatója is nagy tetszést váltott ki. A hab akkor került a tortára, mikor diákjaink kezükbe foghatták a rendőrök által használt fegyvereket. Tartalmas, élménydús napok voltak, de abban megegyeztünk, addig jó, míg a rendőrök vendégként érkeznek.

             

          • Sportnap 2022

            Mozdulj+!!!

            A mai napon végre együtt mozogtak kicsik és nagyok. Vendégül láttuk a helyi óvoda nagycsoportos lurkóit, valamint a tanyi alapiskola diákjait, akik velünk együtt élték át a mozgás örömét. A gyerekek különböző állomásokon jártak, ahol ügyességi játékokban mérték össze erejüket, labdajátékokat játszhattak, jógázhattak és még sok más feladatban próbálhatták ki magukat. A napot gulyással és palacsintával zártuk. Az ebédre az anyagi támogatást köszönjük az iskola mellett működő szülői szövetségnek, ill. a magát meg nem nevezni kívánó iskolabarátnak, az ebéd elkészítését köszönjük a szorgos kezeknek, az iskola konyha alkalmazottainak, a palacsinta elkészítése pedig a helyi nyugdíjasok érdeme (Földes Gizella, Horváth Zsuzsanna, Kovács Zsuzsanna), akik 254 darab palacsintát sütöttek. Köszönjük!

          • Projektmunkák

            Tanév végi bemutató a 3. és 4.osztály természetismeret és honismeret órára készített legszebb projektmunkáiból.

        • "Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."Szent-Györgyi Albert

    • Kontakty

      • Základná škola Ferenca Móru s vyučovacím jazykom maďarským - Móra Ferenc Alapiskola, Školská 757/10, Zemianska Olča-Nemesócsa
      • 0357796129
      • + 421 905 300 197,
        + 421 915 893 484,
      • Školská 757/10
        94614 Zemianska Olča
        Slovakia
      • 37866869
      • 2021677889
      • Igazgató-riaditeľ: Mgr. Zoltán Takács

        Igazgatóhelyettes-zástupca riaditeľa: Mgr. Bugár Adrianna
      • 100006512
      • Administratívná pracovná sila, tajomníčka-titkárnő: Mgr. Eleonóra Andicsová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok