2018. június 8.
A Móra napot az alsó tagozaton ebben a tanévben Mátyás király szellemében tartottuk meg. A hagyományos reggeli „Móra futás” után Mátyás királyról szóló népmesék vetítésével hangolódtak a gyerekek. Ezután az elsősök reneszánsz hangulatú iniciálékat színeztek, a másodikosok Mátyás királynak új címert terveztek, a harmadikosok a róla szóló népmesékből ismert közmondásokkal foglalkoztak, míg a negyedikesek mesedramatizációt készítettek, melyet aztán nagy sikerrel adtak elő a többi évfolyamnak is. Megelevenedett maga a király is.
„Lovagi tornával” zártuk a napot, korabeli ügyességi játékokat játszottak a gyerekek. Volt bothúzás, babzsákdobás, célbadobás, rönkgörgetés, petrencés rúd tartása. A nap folyamán a vállalkozó szellemű gyerekek arcfestésre is vállalkoztak.
Kellemesen töltöttük a délelőttöt.
A felső tagozaton a június 8-i Móra Napot névadónk egyik elbeszélésének feldolgozása vezette be. Ezt követte a hagyományos „Móra-futás“, melynek keretén belül minden osztály teljesítette az 1879 méteres távot. A nap nagy részét a kézműves foglalkozások töltötték ki.
Vendégül láttuk környékünk ügyes kezű kézműveseit, akik sokat tesznek azért, hogy felmenőink ősi mesterségeit a fiatalok is megtanulják. Tanulóink belekóstolhattak a kosárfonás, mézeskalács-díszítés, hímzés, kötés, horgolás, ékszerkészítés és asztaloskodás fortélyaiba. Képzett kozmetikusok adtak hasznos tanácsokat, vagy készítettek finom sminkeket a lányoknak.
Diákjaink nagy élvezettel vettek részt a munkákban.
Köszönjük a nyugdíjasok, mesteremberek, szülők és a szakközépiskolák szakembereinek önzetlen és szakszerű segítségét, lelkesedédét!
Nélkülük nem tudtuk volna ennyire élményszerűvé varázsolni az idei Móra Napot.






