Újdonságok

          • Sport- és egészségnap az iskolában

            A mai napon tanulóink nagyon széles skálán nyerhettek betekintést a sportágakba és az egészséges életmódba. A komáromi kosárlabdacsapatnak köszönhetően ismerkedtek a kosárlabda müvészetével, Markovics János karateedzővel a karate rejtelmeiben merültek el. A biciklivel történő bemutató, a maga vakmerőségével ámulatba ejtette tanulóinkat. Ezen kívül kipróbálták a jóga, a hangtál adta lehetőségeket is. A reggeli órákban a hegymászásról hallgattak előadást, majd a mézkészítésről, a méz jótékony hatásairól tanultak. Mindezek után mézet is kóstoltak.

            Egy nagyon tartalmas napot tudhatunk magunk mögött. Hálásan köszönjük a meghívott vendégeinknek! 

          • Nyugdíjasok köszöntése

            Az idősek köszöntése egy különleges alkalom arra, hogy megbecsülést és tiszteletet fejezzünk ki azok iránt, akik évtizedeken át építették a közösségeket, és fontos szerepet játszottak a családok életében. Iskolánk diákjai egy kis műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak, ezzel is érzékeltetve hálájukat és tiszteletüket feléjük.

          • A komáromi erődben jártunk

            Kilencedikes tanulóinkkal rendkívüli történelemóra keretében 2024. október 9-én meglátogattunk járásunk legnagyobb műemlékét, a komáromi erődöt. Idegenvezető segítségével jártuk be a hatalmas épületegyüttest, s közben sok érdekes dolgot tudtunk meg. A Duna és a Vág folyók által közrefogott területen a középkorban épült meg az első komáromi vár, majd következtek a bővítések és az átépítések. Az Öregvár a törökellenes harcokban játszott fontos szerepet, az Újvár pedig a Habsburg császári csapatok támaszpontjává vált. Az erődrendszer az 1848/49-es szabadságharcban Klapka György vezetésével vizsgázott jelesre. A XX. században is katonai célokat szolgált. Otthont adott a szovjet hadseregnek, majd a csehszlovák, ill. a szlovák katonáknak. Komárom vára legyőzhetetlen akadály volt. Az ostromlók kénytelenek voltak lógó orral távozni. Sem csellel, sem erővel – Nec Arte Nec Marte.

          • Tanulmányi kirándulás az állatok világnapja alkalmából

            Az állatok világnapja alkalmából tanulmányi kirándulást szerveztünk a pozsonyi állatkertbe. Kicsit rázósra sikeredett a megvalósítás, mert először meg kellett várnunk, mikor már nem a víz lesz az úr, majd az ár levonulása után az esős, hűvös idő keresztezte tervünket, de október 8-án mosolygós arcát mutatta a napocska, s mi is, hiszen a felső tagozatos diákjainkkal végre indulhattunk Pozsonyba. Az állatkert 96 hektárnyi területen 194 állatfaj 1277 egyedét gondozzák a szakemberek. Megtalálhatók a Kárpát-medence őshonos állatai, a veszélyeztetett fajok, macskafélék, elefántok, majmok, zsiráfok, madarak, hüllők, sok-sok kisebb-nagyobb állatfaj. Mindenki kedvére válogathatott, keresgélhetett, s találhatott is kedvencet magának.

            A kellemes élmények mellett jó tanáccsal is szolgálunk: figyeljünk oda környezetünkre, óvjuk az állat- és a növényvilágot! Nem vagyunk egyedül.

          • MEGLÁTOGATTUK A NYÁRASDI BLANKZOL RANCHOT

            Az Állatok Világnapja alkalmából szervezett ranchlátogatás remek élmény volt, még ha az időjárás kicsit meg is késleltette az eseményt. A gyerekek izgatottan érkeztek, és a friss levegőn felfedezhették a különböző állatokat, mint például lovakat, kecskéket és tyúkokat. A ranch vezetője bemutatta az állatok mindennapi életét és gondozásuk fontosságát. Diákjaink részt vehettek az állatok etetésében, ami különösen nagy élmény volt a gyerekek számára. Ezen kívül lehetőség nyílt lovaglásra is, ahol megtapasztalhatták a lovon való utazás izgalmát. Biztonságos környezetben vezették be a gyerekeket a lovaglás rejtelmeibe, és mindenki lehetőséget kapott, hogy felüljön a lóra. A látogatás végén mindenki boldogan és tele élményekkel tért haza, és biztosak vagyunk benne, hogy az állatok iránti szeretetük még inkább megerősödött.

          • Takarítás az iskola udvarán

            Hálásan köszönjük a Szülők és iskolabarátok segítségét, név szerint: Viczena Tamás, Simon László, Patócs Szilárd, Hamran Dušan, Lukács Tibor, Garai Pèter, Prèmusz György, Komjáthi László, akik vasárnap délelőtt az elburjánzott akácost teljesen kitakarították, szebbé és balesetmentssé téve az iskola ezen részét. Köszönjük!

          • Benedek Elek és a magyar népmese napja

            Szeptember 30-án született a legnagyobb mesemondó, Benedek Elek, akinek tiszteletére ezen a napon ünnepeljük a magyar népmese napját. Benedek Elek mesemondóként és népmesegyűjtőként maradt fenn az emberek emlékezetében. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt. Már gyerekkorától a székely nép mesemondó fiának tekintette magát, és kötelességének érezte, hogy felkutassa a népmeséket, majd leírja, és mindenki számára elérhetővé tegye őket. Mi is megemlékeztünk a népmese világnapjáról. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a népmesék generációkon keresztül adtak tovább fontos értékeket és tanulságokat. A meséken keresztül megismerhetjük őseink hagyományait és kultúráját, a történetek pedig mindig tanítanak minket a jóról, a bátorságról és az igazságosságról. Ma különféle népmeséket hallgattunk és olvastunk, amelyek segítettek elkalauzolni minket a képzelet világába. Kézműves foglalkozásokkal és beszélgetésekkel kísértük a napot, ahol mindenki elmondhatta, melyik mese a kedvence. A mesék szereplőin keresztül megtanultuk, hogy a legnagyobb akadályok is legyőzhetők, ha hiszünk magunkban és másokban.

          • A buták versenye

            Az alsótagozatos tanulóinkkal A buták versenye című zenés, táncos, interaktív meseelőadást tekintettük meg, amelynek főszerepében a Jászai Mari-díjas Gál Tamás színművészt (a Komáromi Jókai Színház igazgatója) és Kiss Szilvia színművészt láthattuk. Az előadás a népmese segítségével, humoros megközelítésben mutatja be a két főszereplő közti konfliktust.
            A mesék eltűnt korok bölcsességével megmutatják nekünk, hogy megszeretni és tisztelni a másikat, aki egyszerre ugyanolyan mint mi, mégis annyira más, lehet jól is csinálni, noha ez még a mesehősöknek sem könnyű. Még a mesék sem állítják, hogy ez könnyen megvalósítható!

          • Magyarországról érkezett támogatás

            Ebben a tanévben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének kiadásában és magyarországi támogatással kinyomtatott ingyenes munkafüzeteket kaptak az ötödikes, hatodikos és hetedikes diákjaink. Nagy segítség ez a földrajz, biológia, kémia és fizika tantárgyak tanításához! Köszönjük szépen!

          • Sportos ismerkedés

            Szeptember 5-én, csütörtökön sporttal összekötött ismereteket bővítő programokkal töltöttük a napot. Az osztályok közösen különböző játékos, mozgással járó feladatokat oldottak meg. Ezúttal nem a gyorsaság, a verseny volt a cél, hanem egymás segítése, az együttműködés kialakítása. Mindez oldott légkörben, jó hangulatban, vagyis nem mondtunk csütörtököt. 

          • Tanévnyitó

            A nyár és az ősz csatájában legmelegebb évszakunk áll nyerésre, de a naptárban szeptember 2. világosan jelzi, elérkezett az új tanév első napja. A szünidő alatt szerzett kellemes élményekkel föltöltődve vágunk bele az iskolai munkába. Számítunk a diákjaink, a szülők, az iskolabarátok támogatására, melyet előre is köszönünk. Együtt sikerülni fog. Kedves diákok, eredményes tanévet kívánunk, s röpke 10 hónap múlva édes lesz a pihenés.  

        • "Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."Szent-Györgyi Albert

    • Kontakty

      • Základná škola Ferenca Móru s vyučovacím jazykom maďarským - Móra Ferenc Alapiskola, Školská 757/10, Zemianska Olča-Nemesócsa
      • 0357796129
      • + 421 905 300 197,
        + 421 915 893 484,
      • Školská ul. č. 757/10, 946 14 Zemianska Olča
        94614 Nemesócsa
        Slovakia
      • 37866869
      • 2021677889
      • Igazgató-riaditeľ: Mgr. Monika Mayerová
      • 100006512
      • Administratívná pracovná sila, tajomníčka-titkárnő: Mgr. Eleonóra Andicsová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok