Idén első ízben rendeztük meg nyári táborunkat. Az első napon játékos angol, szlovák nylevű foglalkozáson vettek részt tanulóink: a három kismalac mesét dolgozták fel, majd ennek jegyében házikót is készítettek....
Újdonságok
Nyári tábor - 1.nap
13
Ma elballagott 12 diák...
Ballagás és tanévzáró 2023/2024
442024. június 28-án véget ért a tanítás a 2023/2024-es iskolai évben. Az osztályfőnöki órákon 127 diákunk vette át a bizonyítványát. A jutalomkönyvek is gazdára találtak. 12 kilencedikesünk utoljára járt alapiskolásként a Móra Ferenc Alapiskolában. A hagyományos ballagási dalokat énekelve még egyszer körbejárták iskolánk falait, elköszöntek tanáraiktól, diáktársaiktól. A tanévzárót végzős diákjaink műsora zárta. Köszönjük a tanév folyamán elvégzett munkát, támogatóink segítségét, minden jó szót. Kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk.
Sikeres szereplés rajzversenyen
A Paragraf Könyvelő iroda által meghirdetett Időutazás című rajzpályázaton Bodnár Csenge rajzát értékelte a 12-14 évesek kategóriájában a legjobbnak zsűri. Csenge jutalma egy nagyon szép ajándékcsomag lett. Gratulálunk neki és a többi résztvevőnek is, akik a tanító nénitől erőfeszítéseikért kaptak édes jutalmat.
Osztálykirándulás: V., VI., VIII. - egy kis mozgás
24
Sportnap - Móra Nap
40242024. június 20-án iskolánk névadójára, Móra Ferencre emlékeztünk. A napot rövid osztályfőnöki óra vezette be, majd az alsó és a felső tagozatos diákok vegyes csapatokat alkottak. Nyolc állomáson tették próbára tudásukat, ügyességüket, leleményességüket. A megszerzett zsetonokat a szülői szövetség által biztosított ajándékokra váltották. Napi energiabevitelünkről is a szülői szövetség gondoskodott. Tízóraira zsíros kenyérrel láttak el minket, amely nagy sikert aratott. Ebédkor gulyásleves került a tányérunkba, desszertre palacsintát kaptunk. A kedvelt édesség a helyi nyugdíjasklub és a szülők jóvoltából készült és jutott el a diákokhoz. Az élményekben gazdag napot töltöttünk együtt. Köszönjük a szülői szövetség, a nyugdíjasklub, az iskolakonyha munkatársainak segítségét, támogatását.
Köszönet a szülői szövetségnek - meglepetés
Nagyon hálásak vagyunk a szülői szövetség, ill. a szülők támogatásának. Takarítónénijeink nevében is köszönjük a mosógépet, mellyel megkönnyítették a nagytakarítási munkálatokat: függönyök, törölközők, asztalterítők, iskolai logóval ellátott polók, konyharuhák, népvisleti ruhák mosását. Köszönjük, s örömünkre szolgál a gördülékeny együttműködés
Kopjafa ...
Köszönjük, hogy a nagy takarítások, a rendezkedések, a felújítások után sikerült méltó helyet találni iskolánk kopjafájának! Köszönet a segítségért Bakos László, szülőnek!
Iskolakert készülőben ...
Iskolakertünket ebben a tanévben kezdtük újrarendezni. Ágyásokkal készülünk a jövő évre. Nagyon szépen köszönjük Bagin Zsolt támogatónknak a faanyagot, Balogh Sándor, szülőnek a faanyag megmunkálását, a termőföldet Csémi Zoltán, igazgatóúrnak. A festés, az elkészítés gondnok bácsi és tanulóink munkáját dicséri. Köszönjük!
Készülődés, alakulás ...
2024. márciusában sikerült közös erővel (Tibor bácsi, Bakos László szülő, takarítónénik, tanulók, tanárok) létrehozni a kültéri fitneszgépeket. Mai napra Bakos László, szülő, Molnár Krisztián, szülő segítségével a fitneszgépek mellé padok is kerültek. Nagyon szépen köszönjük a vasanyagot Bakos László szülőnek, a faanyag gyalulását és csiszolását Molnár Krisztián szülőnek. A festés és betonozás a tanulók, takarítónénik és gondnok bácsi munkája. Köszönjük a szülői szövetségnek a napvitorlákat. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki segítette munkánkat, mert közös erővel nincs lehetetlen!
A hetedik osztályosok kalandjai az Alacsony-Tátrában
8Mi, hetedikesek június 13-án osztálykirándulásra indultunk. Királybocán (Vyšná Boca) tölthettünk három napot. A Liptószentmiklósi járásban elterülő kb. 120 lelket számláló kis települést egykor bányászok lakták, ma üdülőközpont, csendes, nyugodt hely. A Barbora szálloda kiváló körülményeket biztosított. Volt részünk esőben, napsütésben, sokat pattogott a pingponglabda, röpködött a tollaslabda, fociztunk, 11-es rúgó versenyt rendeztünk, bújócskáztunk. Aranybányában is jártunk, bár aranyat nem leltünk. Hazafelé meglátogattuk Balassi Bálint szülőhelyét, a zólyomi várat, körbejártuk a városközpontot, fagyiztunk, pizzáztunk. Szombaton a kora esti órákban értünk haza. Fáradtan szálltunk le az autóbuszról, de Királybocára bármikor visszamennénk.
Falunap - 2024.06.15.
4
Természetiskola - 5.nap: hazafelé
24
Természetiskola - 4.nap délutánja
74
Természetiskola - 4.nap
26
Természetiskola - 3.nap
24
Természetiskola - 2.nap
21
Természetiskola - 1.nap
36Bár az időjárás nem a legjobb, de a hangulat annál inkább...
9.osztály - utolsó osztálykirándulás
12Kilencedikeseinknek lassan elérkezik a búcsú pillanata. Még utoljára a csapat eltölhetett egy tartalmas háromnapos osztálykirándulást együtt, mint egy osztály, egy közösség. A három nap alatt számos régi történet mosolyt csalogatott arcukra, a tartalmas programok újabb közös élményekkel gazdagította őket, viszont a felcsendülő dalok könnyeket csalva szemükbe, ráébresztette őket arra, hogy közeleg a búcsúzás ideje. A kirandulás fergeteges volt, most már lehet készülni a bankettre .
Trianon - megemlékezés
Június 7-én diáklányunk, Csiba Csenge képviselte iskolánkat a Nemesócsa Község Önkormányzata által megrendezett trianoni megemlékezésen! Trianon emléknapja, amelyet hivatalosan A Nemzeti Összetartozás Napjának nevezünk, alkalmat ad arra, hogy a magyar közösség emlékezzen a múltjára, és egyben megerősítse az összetartozás és a nemzeti identitás fontosságát. Csenge csengő hangját vitte a szél, és együtt dobbant a szív!
Megelőző előadások
4A prevencióra, ill. a megelőzésre nagy hangsúlyt fektet iskolánk. Diákjainknak rendszeresen szervezünk ezzel kapcsolatos előadásokat és foglalkozásokat. A mai napon a kilencedikeseknek mjr.Mgr.Adriana Grupáčová tartott foglalkozást az emberkereskedelemről és a felelősségteljes viselkedésről. A tanulók hasznos információkkal gazdagodtak.
"Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."Szent-Györgyi Albert
News archive