Újdonságok

          • ISKOLATÁSKA-MENTES NAP

            A mai napon iskolánkban megrendeztük az Iskolatáska-mentes Napot, amely nagy sikert aratott a tanulók körében. A diákok kreatív ötletekkel érkeztek, és tankönyveiket, füzeteiket különféle szokatlan eszközökben hozták magukkal. Láthattunk bevásárlókocsit, bőröndöt, kosarat, hörcsögketrecet, talicskát, babakocsit és még sok más ötletes „iskolatáskát”.

            A program célja az volt, hogy egy vidám, közösségépítő élményt nyújtson a tanulóknak, miközben lehetőséget adott kreativitásuk bemutatására. Köszönjük minden diáknak és pedagógusnak a részvételt, valamint az ötletes megoldásokat, amelyek emlékezetessé tették ezt a napot. Köszönjük a Diákönkormányzat munkáját a program megszervezésében.

            Bízunk benne, hogy a jövőben is hasonlóan jó hangulatú programokkal gazdagíthatjuk iskolai életünket.

             

          • Június 4. - Nemzeti Összetartozás Napja

            A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából iskolánk tanulói közösen elénekelték a Kézfogás cimű dalt, ezzel tisztelegve a magyarság összetartozása előtt. A közös éneklés meghitt pillanata emlékeztetett bennünket arra, hogy határokon innen és túl egy nemzethez tartozunk.

            Délután tanulóink a község által szervezett megemlékezésen is részt vettek, ahol előadták az Összetartozás táncát. Színvonalas fellépésükkel hozzájárultak az ünnep méltó hangulatához.

          • Iskolatáska-mentes nap

            ISKOLATÁSKA-MENTES NAP

            Június 5.

            Kedves Diákok!

            Ezen a napon órarend szerinti tanítás lesz, ezért minden szükséges könyvet, füzetet és felszerelést hozzatok magatokkal!

            A különlegesség csupán annyi, hogy nem iskolatáskában, hanem valamilyen kreatív, vicces vagy szokatlan tárgyban hozzátok azokat az iskolába.

            Legyetek ötletesek, de figyeljetek arra, hogy a választott „táska”:

            biztonságosan használható legyen,

            elférjen benne a felszerelésetek,

            ne zavarja a közlekedést az iskolában.

            Várjuk a legötletesebb megoldásokat!

            Légy kreatív!

             

          • Elsősegélynyújtás a gyakorlatban

            Iskolánk tanulói hasznos és gyakorlatias foglalkozáson vehettek részt, amelynek során megismerkedtek az elsősegélynyújtás alapvető szabályaival és legfontosabb teendőivel. A program célja az volt, hogy a diákok megtanulják, hogyan kell helyesen reagálni vészhelyzetekben, és hogyan tudnak segítséget nyújtani embertársaiknak szükség esetén.

            A foglalkozások során a tanulók betekintést nyertek az alapvető életmentő beavatkozásokba, valamint gyakorlati feladatokon keresztül sajátíthatták el a legfontosabb elsősegélynyújtási ismereteket.

            Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Szakál Máriának és Laky Erzsébetnek lelkiismeretes munkájukért, szakmai felkészültségükért és azért, hogy értékes tudásukat megosztották diákjainkkal.

            Köszönjük a tartalmas és élményekben gazdag foglalkozást!

          • Folytatódott a vitatréningünk

            Nagy örömünkre a héten újabb állomásához érkezett az iskolánkban indított vitatréningsorozat. Ezúttal a 7. és 8. osztályos tanulóink kaptak lehetőséget arra, hogy összemérjék az érveiket, fejlesszék a kritikus gondolkodásukat és elsajátítsák a kulturált vita alapjait. Ez a tudás nemcsak az iskolapadban, hanem az életben is hatalmas előnyt jelent majd számukra. Hálás szívvel köszönjük a Rotary Club támogatását, amellyel lehetővé tették a program megvalósulását, és hogy ezzel is hozzájárultak diákjaink fejlődéséhez.

          • Élményekkel teli napok a természetiskolában

            A természetiskolában eltöltött napok során tanulóink számos izgalmas programon vehettek részt, amelyek felejthetetlen élményeket nyújtottak számukra. Különösen nagy sikert aratott a szabadulószoba, ahol Buddha elveszett fogát kellett megtalálniuk. A különböző kódok megfejtése és az akadályok leküzdése során ügyesen alkalmazták logikai gondolkodásukat, miközben csapatmunkában dolgoztak a siker érdekében. A dartsjáték során nemcsak célzóképességüket fejleszthették, hanem matematikai tudásukat is próbára tehették, hiszen az elért pontszámokat maguk számolták össze. A programok között természetesen a kikapcsolódásra is jutott idő: a gyerekek nagy örömére többször is csobbanhattak a medencében. Kirándulásunk egyik kiemelkedő állomása Karva volt, ahol ellátogattunk a Danubium – Dunai Élménypontba. Az interaktív bemutatók segítségével sok érdekességet tudhattunk meg a Duna élővilágáról és természeti értékeiről. A kilátótoronyból lenyűgöző panoráma tárult elénk, majd a Duna partján aranymosással próbálkoztunk, homokvárakat építettünk, és kagylókat gyűjtöttünk. A természetiskola utolsó estéje vidám hangulatban telt: énekszó, tánc és sok nevetés tette emlékezetessé a közösen eltöltött időt. Mindenki nagyszerűen érezte magát, és számos szép élménnyel gazdagodva tért haza.

          • Gyereknap az iskolánkban

            Vidám hangulatban telt az idei gyereknap az iskolánkban. Nagy sikert aratott az ugrálóvár, ahol a gyerekek önfeledten mozoghattak és játszhattak, emellett kézműves- foglalkozásokon kreativitásukat is kibontakoztathatták. A közös élmények, a sok mosoly és nevetés felejthetetlenné tették ezt a napot minden résztvevő számára. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szülői Munkaközösségnek a támogatásért.

          • Vendégeket fogadtunk a Határtalanul program keretében

            Örömmel fogadtuk iskolánkban a Tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanulóit és osztályfőnöküket, akik a Határtalanul program keretében érkeztek hozzánk. A négynapos felvidéki program egyik állomásaként látogattak el a Nemesócsai Móra Ferenc Alapiskolába, ahol lehetőség nyílt arra, hogy személyesen is megismerkedjenek határon túli magyar társaikkal. A találkozó során a diákok betekintést nyerhettek iskolánk mindennapjaiba, beszélgethettek egymással, és új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodhattak. Vendégeink rövid bemutatójukban saját városukat, Tapolcát is közelebb hozták számunkra. Beszámolójukból megismerhettük a város nevezetességeit, köztük a híres Tapolcai-tavasbarlangot, amelynek különlegessége, hogy a föld alatti barlangrendszer egy részén csónakázni is lehet. Érdekes előadásuknak köszönhetően nemcsak új barátokat, hanem új ismereteket is szereztünk. Nagy öröm volt számunkra, hogy vendégül láthattuk őket, és hozzájárulhattunk ahhoz a célhoz, amelyet a Határtalanul program képvisel: a magyar fiatalok közötti kapcsolatok erősítéséhez és a nemzeti összetartozás élményének elmélyítéséhez. Köszönjük látogatásukat, és bízunk benne, hogy a nálunk töltött idő szép emlékként marad meg számukra. Reméljük, hogy a jövőben ismét találkozhatunk, és újra vendégeink között köszönthetjük őket!

          • Gyereknapi mozikaland Komáromban

            A hagyományos komáromi mozizás idén sem maradt ki a programból – és már sokadszorra bizonyítottuk, hogy ez az egyik kedvenc közös kalandunk! A felső tagozatosokkal ezúttal a Michael Jackson életéről szóló filmet néztük meg, így egy kis zene, tánc és moonwalk-hangulat is beköltözött a gyereknapba. A mozizás után jött a diákok kedvenc része: a szabadprogram! Volt fagyizás, vásárlás, nézelődés, nevetgélés! Köszönjük a Szülői Szövetség támogatását, hogy ismét egy emlékezetes és vidám gyereknapot élhettünk át együtt!

          • Elkészült és átadásra került iskolánk minigolfpályája

            Nagy örömmel számolunk be arról, hogy elkészült iskolánk új minigolfpályája, amelyet ünnepélyes keretek között adtunk át tanulóinknak. Az új létesítmény nemcsak színesíti iskolánk szabadidős kínálatát, hanem lehetőséget teremt a mozgásra, a kikapcsolódásra és a közösségi élmények gazdagítására is. Az átadó ünnepségen az igazgató úr köszönetet mondott ezermester pedellusunknak, Tibor bácsinak, aki a minigolfpálya ötletgazdája volt, és aki lelkes, kitartó munkájával a kivitelezést is megvalósította. Az igazgató úr elismerését fejezte ki a kiváló ötletért, a gondos tervezésért és a példaértékű megvalósításért, amelynek eredményeként iskolánk egy újabb értékes közösségi térrel gazdagodott. Az ünnepélyes átadásra a harmadik és negyedik évfolyamos tanulók részvételével került sor. Tibor bácsi jelképesen átadta a minigolfpályát az iskola közösségének, és jó játékot kívánt minden diák számára. Bízunk benne, hogy a pálya hosszú éveken át szolgálja majd tanulóinkat, és számtalan kellemes, tartalmas percet szerez az egész iskola számára. Köszönjük Tibor bácsi áldozatos munkáját és elkötelezettségét, amellyel ismét hozzájárult iskolánk szépüléséhez és a tanulók mindennapjainak gazdagításához.

          • Természetiskola Búcson

            Tanulóink hétfőn megérkeztek Búcsra, ahol megkezdődött az ötnapos természetiskolai program.  Az első napon ellátogattak a babamúzeumba, hogy megismerkedjenek a különleges baba- és játékgyűjteménnyel. Ezután a mesekonyhában sütöttek, majd elfogyasztották az elkészült finomságokat.

            A nap folyamán üveget is festettek, mely során megtapasztalhatták, milyen különleges alkotásokat hozhatnak létre saját kezük munkájával. A sportpálya és a játszótér birtokba vétele pedig rengeteg mozgáslehetőséget és szórakozást biztosít számukra. A következő napokban még sok kaland és élmény vár rájuk. Örömmel osztjuk majd meg a további tapasztalatokat is.

             

          • Iskolánk tanulója a Forgass Földért! nyertese

            Bédy Maja, iskolánk 5. osztályos tanulója sikeresen szerepelt a Forgass a Földért! videópályázaton, ahol nyertes lett kreatív és környezettudatos alkotásával. Büszkék vagyunk kiemelkedő teljesítményére, és szívből gratulálunk neki az elért eredményéhez!

          • Iskolák találkozója - háromnapos nemzetközi program

            Iskolánk háromnapos találkozón vett részt magyarországi, cseh és erdélyi diákokkal. A rendezvény célja a barátságok építése, a kulturális kapcsolatok erősítése és a közös élmények szerzése volt. A program gazdag és változatos tevékenységeket kínált minden résztvevő számára. A találkozó hétfőn az iskolák bemutatkozó prezentációival kezdődött, ahol a diákok és pedagógusok megismerhették egymás intézményeit, hagyományait és közösségi életét. A három nap során a résztvevők számos érdekes helyszínt látogattak meg. Ellátogattak a megyeri fürdőbe, megtekintették a bősi vízierőművet, valamint a túzokos farmot is. A komáromi erőd történelmi látogatása különleges élményt nyújtott, emelett a kisvonatozás is nagy sikert aratott a gyerekek körében. Az esti programok sem maradhattak el: sportfoglalkozások, kézműveskedés és közös diszkó színesítette a találkozót. A jó hangulat, a közös élmények és az új barátságok mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a három nap emlékezetes maradjon minden résztvevő számára. Köszönjük minden szervezőnek, pedagógusnak, segítőnek  a támogatást és az együttműködést! A program megvalósítását nagyban segítette a község támogatása és együttműködése, amelyért ezúton is köszönetet mondunk.

          • Színházban jártunk - Rumini kalandjai a Jókai Színház színpadán

            Alsó tagozatos diákjainkkal felejthetetlen élményben volt részünk a Komáromi Jókai Színházban. Berg Judit népszerű meséje nyomán a Rumini Tükör-szigeten című, fülbemászó dalokkal teli családi musicalt néztük meg. Együtt izgultunk a Szélkirálynő bátor legénységéért, miközben Rumini és barátai újabb veszélyes kalandokba keveredtek. A látványos díszletek, a remek jelmezek és a magával ragadó élő zene teljesen elvarázsolták a gyerekeket. Hatalmas tapssal köszöntük meg a színészek fantasztikus játékát. Köszönjük a színháznak ezt a csodás előadást!

          • Interaktív pénzügyi tudatosság foglalkozás 9.-eseknek

            Az interaktív pénzügyi tudatosság foglalkozás célja az volt,  hogy a 9. osztályos diákok játékos, élményalapú formában ismerkedjenek meg a pénzügyi döntések világával. A foglalkozás célja nem csupán az elméleti tudás átadása volt,  hanem annak megmutatása, hogy a pénzügyi döntések minden nap jelen vannak az életünkben. A diákok olyan gyakorlati tudást kaptak, amelyet alkalmazni tudnak majd saját mindennapjaikban.

          • Községek Sportnapja

            Községek Sportnapja! Május 9-én, szombaton izgalmas napra ébredtek iskolánk alsó tagozatos tanulói, mivel részt vehettek az Ifjúságfalva által megszervezett Községek Sportnapján. Az 1-4. osztályos korcsoportban indított versenyzőink nagy lelkesedéssel mérkőztek meg a feladatokkal. A rendezvényen rendkívül erős mezőny gyűlt össze. Összesen 11 csapat mérte össze ügyességét és gyorsaságát a különböző akadálypályákon. Diákjaink fantasztikus csapatmunkával és kitartással küzdöttek. A szoros versenyben végül az előkelő 4. helyezést sikerült megszerezniünk. A nagyszerű eredményt az alábbi tanulóink érték el: • Bölcskei Bercel Kálmán (3. osztály) • Cseh Zsófia (3. osztály) • Horňan Hanna Emily (4. osztály) • Laky Bence (4. osztály) Kis versenyzőinkre nagyon büszkék vagyunk, és szívből gratulálunk a kiváló teljesítményhez!

          • “Modrý gombík UNICEF 2026” jótékonysági gyűjtés

            Iskolánk idén bekapcsolódott a “Modrý gombík UNICEF 2026” jótékonysági gyűjtésbe, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló, éhező és alultáplált gyermekek számára világszerte. A gyűjtés először iskolánk falai között zajlott, ahol diákjaink és pedagógusaink példát mutattak összefogásból és emberségből. Ezután kiléptünk az iskola kapuján túlra is, és a faluban folytattuk az adománygyűjtést. Csordultig van a szívünk, mert ismét bebizonyosodott, hogy sokan vannak, akik önzetlenül, jó szívvel segítenek másokon. Megható volt látni, hogy milyen sokan álltak a nemes ügy mellé, és akár egy apró összeggel is hozzájárultak ahhoz, hogy valahol a világban egy gyermeknek esélye legyen a túlélésre és a jobb életre. Köszönjük mindenkinek, aki adakozott, támogatott vagy részt vett a gyűjtés lebonyolításában. Jó volt megtapasztalni, hogy együtt valóban sokat tehetünk másokért.

          • Vitatréning a Rotary Club támogatásával

            Iskolánkban vitatréninget szerveztünk pedagógusaink számára a Rotary Club támogatásával. A program során a résztvevők megismerkedhettek a kulturált érvelés, a hatékony kommunikáció és a konstruktív vita alapjaival, valamint olyan módszerekkel, amelyek a tanórai munkában is hasznosan alkalmazhatók. A program kövekező állomásaként hamarosan diákjaink is bekapcsolódnak a vitatréningbe, ahol játékos és interaktív formában fejleszthetik kommunikációs kézségeiket, önbizalmukat és együttműködési képességüket. Köszönjük a Rotary Club közreműködését és a tartalmas inspiráló foglalkozást.

          • A diákparlament alakuló ülése

            Iskolánkban megalakult a diákparlament, amelynek célja, hogy a tanulók aktívan részt vegyenek az iskola közösségi életének alakításában. A diákok képviselői ötleteikkel, javaslataikkal és véleményükkel segítik az iskolai programok és kezdeményezések megvalósítását. A diákparlament fontos szerepet tölt be a közösségépítésben, valamint a tanulók érdekképviseletében. Sok sikert kívánunk a megválasztott tagok munkájához!

            A diákparlament tagjai:

            V. osztály: Cseh Dorka Sofia,Szép Dorina (póttag: Bédy Maja)

            VI. osztály: Gajdošík Ábel, Beke Lili (póttag: Csepy Botond)

            VII. osztály: Lajos Hanna, Závodný Emma (póttag: Szűcs Márk)

            VIII. osztály: Bölcskei Zsombor, Kollár Ábel (póttag: Pintér István)

            IX. osztály: Bodnár Csenge, Tóth Rebeka 

            A diákparlament elnöke: Bölcskei Zsombor, alelnöke: Závodný Emma, koordinátora: Mgr. Tóth Karolina

        • "Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."Szent-Györgyi Albert

    • Kontakty

      • Základná škola Ferenca Móru s vyučovacím jazykom maďarským - Móra Ferenc Alapiskola, Školská 757/10, Zemianska Olča-Nemesócsa
      • 0357796129
      • + 421 905 300 197,
        + 421 915 893 484,
      • Školská ul. č. 757/10, 946 14 Zemianska Olča
        94614 Nemesócsa
        Slovakia
      • 37866869
      • 2021677889
      • Igazgató-riaditeľ: Mgr. Zoltán Takács

        Igazgatóhelyettes-zástupca riaditeľa: Mgr. Bugár Adrianna
      • 100006512
      • Administratívná pracovná sila, tajomníčka-titkárnő: Mgr. Eleonóra Andicsová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok